Újabb milliárdokhoz jutottak Fidesz-közeli vállalkozók és önkormányzatok
Bővült azok köre, akik állami támogatást nyertek turisztikai beruházásokra a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül.
Bővült azok köre, akik állami támogatást nyertek turisztikai beruházásokra a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül.
Eddig a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozott a fertődi Esterházy-kastélyt működtető cég, mostantól a Miniszterelnökség a felelőse.
A 2020-as gála költségei üzleti titoknak minősülnek.
A Népszava úgy tudja, egyelőre azért nem árulják el a négy magyar helyszínt, nehogy túl nagy tömeg verődjön össze.
Minden részletre kitér a szabályzás, nem mindegy hogyan szállnak a vendégek a liftbe, de az sem, hogy mikor akarnak enni.
A hotel- és panziófejlesztési program győztesei között sok kormányközeli után egy ellenzéki név is felbukkant.
A nyár második felében a belföldi turisták a hatalmas drágulás ellenére megmentették a vidéki szállásadókat, viszont a fővárosiaknak és az utazási irodáknak immár biztosan fekete év lesz az idei a járvány második hulláma miatt.
Schuch Timuzsin cégei összesen 26 millió forintot kapnak.
Száraz István elmondása szerint (aki a képen középen látható) a panzió még 2020-ban megnyithatja a kapuit.
Három éve várja a szentendrei önkormányzat a kormány által nekik szánt pénzt a rossz állapotú műemléki épületek felújítására. Vác ugyanígy járt, az ügyben illetékes Magyar Turisztikai Ügynökségnél hallgatnak.
A Magyar Turisztikai Ügynökség pályázati pénzeket osztott, több borászat kapott milliós támogatásokat.
Polt Péter nem érezte magát illetékesnek Vadai kérdésében, ami egy nagyvállalkozóra vonatkozott, akinek a cége nyert az Magyar Turisztikai Ügynökségtől 1,7 milliárd forintot szállodafejlesztésre, miközben a Bahartnál igazgatósági elnök.
Szobánként egymillió forint állami támogatásra lehetett pályázni szálláshely-tulajdonosoknak. A nyertesek között van Simicska Lajos és több fideszes képviselő is.
Nem csak egy, rögtön két pályázata is nyert Simicska Lajos családjának az érdekeltsége, így 8 milliót költhetnek panziófejlesztésre.
A Kisfaludy-programban nyert a volt fideszes pártpénztárnok 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
Pedig a magyarországi vendégéjszakák közel fele a fővárosban realizálódik.
A szállodák és a lakástulajdonosok is megérzik az online szálláskínáló térnyerését.
Három éve nem tudja lehívni az elnyert négymilliárd forintot a város, más forrás pedig nincs, amiből felújíthatnák a rossz állapotú épületeket.
Hárommilliárd forint felújításra szánt pénzen ül a Magyar Turisztikai Ügynökség, miközben tönkremegy Szentendre egyik legegyedibb épülete.
Már egyeztet a fővárossal az MTÜ, ami ezen kívül az Airbnb-t is szabályozná.